SZAB� L�RINC

POCSOLY�K

Esett. Megint kis�t�tt. Szanasz�t
t�cs�k ragyogtak. Mint m�ly szakad�k,
ny�lt el�m egy-egy t�kr�s pocsolya,
a fekete F�ld egy-egy ablaka,
s az �g bel�j�k oly m�lyre esett,
hogy sz�d�tette a r�m�lt szemet,
s egy pillant�sra elhitette, hogy
lent valahol egy m�sik �g ragyog,
igen, egy m�sik: az amelyik a
talpunk alatt szikr�zik: Sz�moa
vagy hogy is h�vj�k azt a szigetet,
mely valahol �pp alattunk lehet:
annak az ege t�tongott fel�m,
vagy majdnem az, olyan iszonyu f�ny,
oly gy�ny�r�, gy�m�ntk�k �rad�s
rohant meg lentr�l, olyan ragyog�s
csapott el�, �s olyan hirtelen,
hogy azt hittem, mindj�rt beleesem,
�s csak k�pr�ztam �s sz�d�ltem �s
oly j� volt e gy�ny�r� t�ved�s,
hogy sok�ig elj�tszotta vele,
s szerettem volna mutogatni...De
azt�n, m�gis, nem sz�ltam senkinek:
kinevettek volna az emberek,
m�g most, versben, elhiszik a csod�t,
a val�s�got: hogy a pocsoly�k
t�kr�s f�ny�kkel a tavaszi napban
kilyukasztott�k a F�ldet alattam!